2010. június 3., csütörtök

Az exemplartól a kronologikus információtárolásig

Richard Dawkins angol evolúcióbiológus Folyam az Édenkertből című könyvében foglalkozik között „a szeret mindet valóra vált” című lánclevéllel is. Ebben – a jó néhány másolási mutáció eredményeként – olyan sorok olvashatóak, mint például: „Ezt a levelet nem atta ki a kezéből 96 órán belül. Végül, amint elhatározta, legépelte a levelet, és vet egy új autót. Ne pénzt külgy. Ne feledkez meg erről, mert hat”, és így tovább.
Ez jó példa arra,hogy a másolás hibákat eredményezhet, és az ebből fakadó problémákat a nyomtatás előtt úgy próbálták csökkenteni az egyetemek, hogy bevezették az exemplar intézményét. Vagyis kizárólag „ellenőrzött és gondosan átvizsgált kéziratokat” volt szabad másolásra kölcsön adni, írja A könyv születésével kapcsolatban a Lucine Febvre – Henri-Jean Martin szerzőpáros. A másolatról pedig tilos volt újabbakat készíteni, és így elírások megjelenhettek ugyan a szövegben, de nem halmozódhattak fel – ellentétben mondjuk a sok lépésen keresztül torzuló dawkinsi lánclevéllel.
A nyomtatás persze nem vezetett el a hibátlan szöveghez, de innentől kezdve a különböző példányokba nem különböző (mint az exemplarnál), hanem ugyanaz a hiba került bele. Ez, miként korábban már szó volt róla, a textutális stabilitás alapfeltétele, amely nélkül viszont nem lenne lehetséges modern értelemben vett tudomány (mivel a pontosan továbbadott mérési eredmények hiányában nem lehetne megismételni a kísérleteket).
A következő lépés pedig minden bizonnyal az volt, amikor David Gelernter számítógéptudós azt a kérdést vizsgálta meg, hogy a hagyományos, lényegében papír alapú, „nyomtatáskori irodát” utánzó desktop-metaforát mivel lehetne lecserélni, és arra jutott, hogy érdemes lenne egyfajta „időutazást” bevezetni,. Ugyanis így lehetővé válna, „hogy helyreállítsunk bizonyos kontextusokat a múltból”, és „kronologikus információtárolást” valósítsunk meg.
Azaz ha egy műnek sem a címére, sem a szerzőjére nem emlékszünk, csak arra, hogy mikor láttuk, akkor Gelernter rendszere egyszerűen rekonstruálná az adott időpont körülményeket (mondjuk azt, hogy 1995 tavaszán hogyan nézett ki a desktopunk, mi volt rajta stb.), és ez alapján találnánk meg, amit kerestünk. Miközben az ilyesmi a valós életben nem lehetséges, a cybertérben nagyon is az, és persze már van is ilyenre példa. Például az, ahogy a Wikipédia vagy éppen a Google Dokumentumok megőrzik az előző változatokat is, és ezáltal módunk nyílik rá, hogy a későbbieket össze tudjuk hasonlítani a korábbiakkal, és ez persze a hibajavítás szempontjából is előrelépés. Elvégre innentől kezdve azt is pontosan meg tudjuk mondani, hogy hol és mikor „mutálódott” a szöveg.
Ugyanúgy, mint ahogy a nyomtatás megjelenése előtt nem létezett textuális stabilitás, a számítástechnika elterjedése előtt nem volt lehetséges kronologikus információtárolás. Azaz az utóbbi két információkezelési forradalom: a könyvnyomtatás és a számítástechnika egyaránt tökéletesen új dolgokat tett lehetővé, és ha arra gondolunk, hogy Gutenberg találmányának milyen alapvető és mindent átformáló, előre nem látott következményei voltak, akkor legalábbis elképzelhető, hogy a kronologikus információtárolás is komoly változásokhoz fog vezetni.