A nyomdászok rögtön a kezdetektől büszkén hangoztatták munkájuk megbízhatóságát, vagyis azt, hogy – a másolók által, viszonylag sok hibával előállított példányokkal ellentétben – az ő könyveik tökéletesen egyformák, olvasható Adrian Johns: The Nature of the Book című művében. Később ehhez járult az a társadalmi mechanizmus, amely megbízhatóan azonosíthatóvá tette a szerzőket (vagyis innentől kezdve tudni lehetett, hogy kinek az adataiban, véleményében vagy írásművészetében lehet megbízni), és ma még az is erre vezethető vissza, ha ma nem bízunk egyes bulvár lapokban.
Ugyanis tudjuk, hogy nem bízhatunk benne – ez azonban nem szükségszerűen lesz így a jövőben is. Problémát jelenthet ugyanis, hogy az interneten nagyon sokszor legalábbis nehéz megállapítani, hogy egy információ mennyire pontos (vagy egy álláspont mennyire megalapozott). Sokkal többször, mint ahogyan a nyomtatott kultúrában megszoktuk, és Susan Greenfield brit agykutató szerint ráadásul ezzel párhuzamosan a mostani fiatalok egyre inkább a korcsoportjuk tagjainak véleményét veszik figyelembe, és egyre kevésbé a szakértőkét. Azt pedig akár szimbolikusnak is tekinthetjük, hogy a könyvek beszkennelése közben a Google által használt karakterfelismerő programok olykor egészen nevetséges hibákat vétenek: az Így szólott Zarathusztra szövegében például random módon £ jelek és hasonlók tűnnek fel; másutt a fok jelölése nullává alakul, és így tovább. Jelenleg az esetlek mintegy 5 százalékában fordul elő félreolvasás, mindent egybevetve pedig mintha éppen az eddigivel ellentétes irányba: a korábbinál megbízhatatlanabb szöveg felé haladunánk, noha Gutenbergnek köszönhetően annak idején egyszer már kialakult az, amit Johns „textuális stabilitásnak” nevezett, és ami egyáltalán nem mellékes módon aztán elvezetett a megbízható tudás, illetve a modern értelemben vett tudomány koncepciójához is. Korábban ha lettek volna is mérési adatok, azokat nem lehetett volna egyszerűen és megbízhatóan reprodukálni, és így a kísérleteket sem igazán lehetett ellenőrizni.
Most viszont az ellenkező irányba tartunk, és ezzel nem azt akarom mondani, hogy például egy következő generációs szkennerszoftver nem lesz képes az eddigieknél jóval pontosabban dolgozni. Hanem azt, hogy ha a hordozóközeg megváltozik, és a könyv helyett az internetre kerül a hangsúly, akkor ez magát a tudás természetét is megváltoztathatja.
http://www.mediabistro.com/ebooknewser/google/google_books_a_library_of_babel_152552.asp?c=rss
