„A Könyvtár ab aeterno létezik - írja Jorge Luis Borges a Bábeli könyvtár című elbeszélésben. - Ebben az igazságban, amelyből a világ jövőbeni örökkévalósága is következik, egyetlen értelmes elme sem kételkedhet." A valóságban azonban az igazi könyvtárak létrejötte egy bizonyos korszakhoz kötődik, és érdemes legalábbis kételkednünk benne, hogy a jövőben is fenn fognak maradni.
Amikor az i. e. III. században a Ptolemaioszok megalapították az Alexandriai Könyvtárat, akkor a történelem folyamán valószínűleg itt gyűjtöttek először össze több kötetet, mint amennyit valaki az élete folyamán el tud olvasni. Addig csupán az egyes emberek olvasmányait tartalmazó művek gyűjteményei, illetve hivatalos iratgyűjtemények léteztek, és így ez volt az első igazi könyvtár. Az egyiptomi tudósok úgy számolták, hogy mintegy félmillió tekercs van a világon, tehát ennyit kell megszerezniük. Ehhez képest a washingtoni Kongresszusi Könyvtár 1988-ban egyetlen év alatt ennyi új címet katalogizált, és ha még azt is hozzátesszük, hogy egy tekercs nem egy könyvnek, hanem inkább csak egy fejezetnek feleltethető meg, akkor ez az ókori információs Manhattan Projekt körülbelül akkora lehetett, mint egy kisebb vidéki könyvtár.
Akárhogy is legyen azonban: a céljuk minden létező tudás egyetlen könyvtárban való összegyűjtése volt - amit persze azóta sem sikerült megvalósítani, noha a könyvet állítólag mindennél többre tartjuk, és noha semmilyen elvi akadálya sem lenne a dolognak. Egy ilyen gyűjteményhez viszonyítva még a legnagyobb könyvtárak is csupán az aktuálisan létező tudás egyik vagy másik töredékét tartalmazzák.
A folytatás itt olvasható: http://www.es.hu/?view=doc;26201
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Háború és Béke. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Háború és Béke. Összes bejegyzés megjelenítése
2010. július 3., szombat
2010. május 30., vasárnap
A leghosszabb regény
A nem hivatalos nyilvántartások szerint az ausztrál Mark Leach nevéhez fűződik minden idők leghosszabb regénye: az a címe, hogy The Last Year at Marienbad, nem hagyományos kiadónál jelent meg, hanem szabadon letölthető, és általában nem is szokás hagyományos irodalomi műként elismerni, mivel a kísérleti irodalom által alkalmazott technikákat használ.
Amúgy pedig mintegy 17 millió szóból áll. Összehasonlításként: Proust-tól az eltűnt idő nyomában mintegy 1,5 millió szót tartalmaz, vagyis durván egy nagyságrenddel rövidebb (és mint ilyen, a leghosszabb, a kanonizált irodalomtörténetek által is nyilvántartott irodalmi mű: a Háború és Béke a terjedelmét tekintve kb. a harmadát teszi ki). A minden bizonnyal leghosszabb írott sorozat pedig a Perry Rhodan: eredetileg közel 2-3 ezer füzetben kötetben jelent meg különböző szerzők munkájaként németül, és 150 millió szóból áll – vagyis egy nagyságrenddel hosszabb, mint Leach írása.
Ha ehhez hozzátesszük azt is, hogy egy bizonyos Robert Shields tisztelet mintegy negyed század alatt (az életét 5 perces részletezéssel dokumentálva és azt is leírva, ha kiment a mosdóba) 37 millió szavas naplót hozott létre, akkor úgy tűnhet, hogy az évi mintegy 1,5 millió szavas teljesítmény legalábbis lehetséges.. Egy ötven éves írói pályafutás során ez 60-80 millió szót jelent, ha pedig elég hosszú ideig él, akkor akár az 100 millió szót is elérheti. Vagyis nagyjából ez az emberi teljesítőképesség felső határa a jelenlegi biológikumunk mellett, és ez nem is olyan kevés: fél nagyságrenddel szárnyalja túl Leach-et.
A másik megoldás az lenne a terjedelem növelésére, ha több szerző fogna össze, de érdekes módon az egész világirodalomban is alig találunk néhány valóban sikeres szépirodalmi párost (nekem hirtelenjében csak Ilf-Petrov ugrik be (az Aranyborjúval és a Tizenkét székkel), és bár néhány további példát biztosan lehetne találni, az is biztos, hogy az irodalmi mű a tudományos publikációkkal meg persze az enciklopédiákkal szemben nem éppen társszerzős fajta.
Jó lenne tudni, hogy miért: azért-e, mert egyelőre nem léteznek (vagy legalábbis nem terjedtek el) a hatékony kollaborációhoz szükséges technológiák, vagy pedig ha ezek megjelennének is a jövőben, akkor sem lenne rájuk igény. És ez jóval érdekesebb kérdés a számomra, mint az, hogy esetleg lesz-e majd olyan regény, amely százmilliónál is sokkal több szóból áll.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)