A ma megjelenő könyvek kissé eltérnek a tíz, ötven vagy száz évvel ezelőttiektől. Például ma mindegyiknek van ISBN száma, mivel az 1960-as évek közepén a legnagyobb brit könyvforgalmazó elhatározta, hogy számítógépesíteni fogja rendszert. Ehhez SBN-számot vezet be (Standard Book Numbering), és lényegében ezt az elképzést vette át az ISO (International Organization ofr Standardization, vagyis ISO). Ezt az azoosítót ma már szokás az ISBN-nek megfelelő vonalkóddal kiegészíteni (ismét csak a könnyebb kezelhetőség miatt), bár ez egyelőre nem tartozik olyan szervesen hozzá a rendszerhez, mint az ISBN-szám. És könyvesboltok meg könyvtárak szoktak lopásgátlót is beletenni a könyvbe; és szintén a könyvtárak sokszor saját vonalkód-azonosítót is, hogy megkönnyítsék a kölcsönzéssel kapcsolatos adminisztrációt. Ami viszont ugyanúgy a korábbi, papír alapú kölcsönző kártyák eltűnéséhez vezet (amelyre annak idején kézzel jegyezték fel, hogy ki és mikor vette ki a könyvet, és amelyet alá is kellett írni), mint ahogy a könyv minden korábbinál tömegesebbé válásával gyakorlatilag megszűntek az ex librisek (ezek a könyvtulajdonos nevét tüntették fel nem egyszer művészi kivitelezéssel és utólag beragasztva). Vagy hogy egy lehetséges további „elhagyást” említsünk: Alberto Manguel eljátszik az „Anonim Könyvtár” gondolatával, ahol a könyveknek nem tüntetnék fel sem a szerzőjét, sem pedig a címét, és így egyfajta „folyamatos narratívát” jelentő „könyvfolyam” jönne létre - aminek különösebben sok értelme a mai „szerzői kultúrán” belül persze nincs.
És különben is: ezen megoldások mindegyike a könyv ilyen vagy olyan céllal történő azonosításával kapcsolatos, azzal pedig mintha nem foglalkozna senki, hogy miként lehetne az olvasó számára használhatóbbá tenni. Pedig a könyvtárak például beépíthetnének egy olyan, mikrochip alapú megoldást, amellyel értékelni („csillagozni”) tudnánk, mint mondjuk az amazon.com-on. Nálunk Gödöllőn, a könyvtárban egy mosolygó vagy lefelé görbülő szájú szmájlit ábrázoló könyvjelzőt tehetünk bele, amikor visszaadjuk, de ez az értékelés aztán „lenullázódik”,amint a könyv egy újabb olvasóhoz kerül.
Továbbá: nagyon is el tudnék képzelni ergonomikusabban megtervezett és könnyebben kézben tartható könyvet is (amelyet nem ejtek el, ha a mobilom után kezdek kotorászni a 6-os villamoson. Ha van jobban kézbe illő toll, akkor talán ez sem képtelenség). Vagy például egy olyan technológiát is örömmel látnék, amely nyilvántartja, hogy utoljára hányadik oldalon volt nyitva a könyv, és mondjuk a könyvborítón kijelzi (miként a feleségem vetette fel). Tudom, hogy létezik hagyományos könyvjelző is, de valahogy sosem sikerült megbarátkoznom vele.
Hasonlóképpen szívesen látnék „jegyzetelésbarát” szakkönyveket is, mivel számomra a munkámhoz az is hozzátartozik, hogy a saját példányomban megjegyzéseket fűzök az olvasottakhoz (vagy jelenleg inkább csak próbálok, mert nem igazán van hozzá hely). Tehát miért is ne lehetne a paperback és keménykötésű hasonlóságára „csak olvasható” és „jegyzetelhető” változatot is kiadni? És még folytathatnám. De inkább folytassa mindenki maga, és gondolkozzon el rajta,hogy az ő sajátos igényeivel mi lenne a leginkább összhangban, és akkor hátha előbb-utóbb talán összeáll majd belőle a könyv 2.0 is.
http://www.isbn.org/standards/home/isbn/international/history.asp
