Besorolás és minősítés: az irodalmi Forum Romanumok

Egy Darragh McManus nevű szerző a Guardian könyvekkel foglalkozó blogjában meglehetősen gúnyos hangon azt fejtegeti, hogy a Joyce-féle Finnegans Wake tökéletesen olvashatatlan, és „nem a hatása vagy a jelentősége miatt volt mitikussá, hanem mert a legtöbb ember abban sem biztos, hogy létezik egyáltalán”. Elvégre soha nem vette még kézbe, nemhogy belelapozott volna. Még akkor sem, ha egyébként Borgestől Faulknerig, Woolfig és Marquezig bezárólag élvezettel olvasta a különböző kanonizált irodalmi műveket, és ez számomra két kérdést vet fel.
Egyfelől azt, hogy mit keres Joyce fentebbi műve az irodalomtörténetben; másfelől pedig, hogy általában véve milyen művekkel szoktak az irodalomtörténetek foglalkozni. Amivel persze nem kétségbe akarom vonni, hogy egy kutatónak érdemes lenne a Finnegens Wake szövegének tanulmányozásával töltenie a pályafutását. Viszont nem teszek automatikusan egyenlőségjelet a Finnengans Wake és mondjuk a Megszületik augusztusban közé sem. Martin Schuster a Művészetlélektanban azt állapítja meg, hogy „információk nélkül, a megfelelő képzettársítások hiányában a történelmi romok élménye aligha lenne élvezhető”, és ezért a Forum Romanum „élvezhetőségéhez” vagy idegenvezetőre, vagy úti könyvre van szükség. „Egy szép táj élvezete [viszont] másként zajlik”, és eszünkbe sem jutna azzal kezdeni, hogy a növényhatározóban lapozgatunk. És hasonlóképpen: a klasszikus realista módszereket alkalmazó művek egyfajta folyamatos és valószerű álomkreáció létrehozására törekszenek (hogy John Gardner megfogalmazását vegyem kölcsön), ahol a szerző legfőbb törekvése, hogy az olvasó közvetlenül és zavartalanul élhesse át a könyv által kínált élményeket (mint mondjuk a tenger látványát). Ilyesmiről a Finnegans Wake esetében szó sincs.
Mint ahogy nincs szó mondjuk az Beowulf esetében sem, és ezt azért fontos hangsúlyozni, mert miközben irodalomról beszélünk, valójában az „irodalom” fogalmát kétféle értelemben használjuk: mint

• besorolót, amikor is egyszerűen megállapítjuk, hogy bizonyos dolgok az irodalomhoz és ezen keresztül az irodalomtörténethez tartoznak. Másfelől mint
• értékelőt: eszerint az ide tartozó alkotások irodalmi műként élvezhetőek a számunkra.

Ez a két kategória azonban nem mindig esik egybe: a Finnegans Wake-nek leginkább a lehetséges irodalmi határokat feszegető, mondhatni, kísérleti értéke van; a Beowulf pedig történetileg fontos ugyan, de mivel nem felel meg az „élvezhető irodalmi művel” kapcsolatos mai elvárásoknak, ugyanúgy nem érthető és értékelhető önmagában, mint ahogy a Forum Romanum sem. És ez igencsak nagy különbség még akkor is, ha az irodalomtörténetek esetleg elfelejtenek kitérni rá.

http://www.guardian.co.uk/books/booksblog/2010/mar/09/finnegans-wake-nonsense