Mert bár méreteiket tekintve kisebbek az embernél, viszont jóval gyorsabban nő a számuk, mint a miénk, és ez a jövőben komoly gondokat fog okozni, mivel egyre több helyre lesz szükség a tárolásukhoz, írta William Ewart Gladstone brit politikus 1890-ben, A könyvekről és tárolásukról szóló tanulmányban. Ekkoriban a British Museumba mintegy évi 40 ezer új cím érkezett, és két évenként újabb mérföldnyi könyvespolcot kellett beállítani, miközben Gladstone úgy gondolta, hogy „ez [a növekedés] apróság ahhoz képest, ami valószínűleg következni fog” (és persze igaza lett: 1995-ben a Washingtoni Kongresszusi Könyvtárba már közel évi 400 ezer kötettel gyarapodott). Vagyis a könyv mindig tárolási problémát is jelent, ám eközben elképzelhetőek lennének a mostanitól gyökeresen eltérő megoldások.
Legalább elvileg például választhatnák azt, hogy nem fedett könyvtárakat építünk, hanem az időjárás viszontagságait elviselő anyagokból készítjük, és a szabadban tároljuk őket. A 17. - 18. században még fel sem merült, hogy a könyveket az emberek ne a négy fal között, zárt térben olvassák; de amikor a vasút megjelenésével kezdtek rákapni a hosszabb utazásokra, akkor az utazási igényekhez igazított sajátos méretű és tartalmú könyvek is megjelentek. A tartalom módosítására azért volt szükség, mert a vonaton zötykölődve mégiscsak kevésbé lehet elmélyedni a szövegben, mint egy könyvtárban. Nem tudom, megvizsgálta-e már valaki, hogy a távolsági közlekedés milyen hatással volt az irodalmi műfajokra, de ha igen, akkor erős a gyanúm, hogy talált összefüggést. Mint ahogy az a technikai civilizációnk fejlettségét bizonyítja , hogy egy közönséges papír könyvet gyakorlatilag bárhová magunkkal vihetünk, mert úgysem fog szétázni vagy tönkremenni.
De akadnak más – hasonlóképpen elvi és hasonlóképpen a tárolással kapcsolatos - lehetőségeink is. Bárki, akinek nem csupán néhány polcnyi könyve van a lakásában, tapasztalhatja, hogy időnként milyen nehéz megtalálni azt, amit keresünk, mivel a tárolás (hogy meglegyen az adott példány), csak a szükséges, de nem elégséges feltétel. Emellett arra is szükség van, hogy hozzáférhető legyen, és éppen ez az, amit a rend és a besorolás folyamatos fenntartásával jelenleg kizárólag a könyvtárak képesek biztosítani. „Miként a természet, úgy a könyvtárak is irtóznak a vákuumtól”, jegyzi meg Alberto Manguel, és ez kevésbé költőien fogalmazva azt jelenti, hogy előbb-utóbb (ahogy erre már Gladstone is utalt) kifogyunk a könyvespolcból, és innentől kezdve gyakorlatilag lehetetlen a rendet fenntartani. Velem is elő szokott fordulni, hogy egyszerűbb a könyvtárból kivennem, mint megkeresnem – különösen, mióta online katalógusok vannak.
Legfeljebb néhány éven belül viszont már semmi akadálya nem lenne, hogy minden könyvben egyedi jeladót helyezzünk el (a könyv árához képest jelentéktelen összegért), és azt nyilvántartva, hogy melyik egyedi jeladó melyik könyvhöz van hozzárendelve, anélkül is azonnal megtalálnánk, hogy a „helyére” tettük volna vissza (a NASA már 2000 körül ilyen rendszert fejlesztett a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén több tízezer tárgy megtalálásához). Az egyedi jeladókat pedig miért is ne lehetne címkézni is, és innentől kezdve a saját "
http://www.gutenberg.org/files/3426/3426-h/3426-h.htm
