Amennyiben valaki szépirodalmi műveket akar írni, úgy remélhetőleg el fog végezni egy íráskurzust. Itt azt fogják elmondani neki, hogy miként kell a történetet felépíteni; hogy mi is az a scene; hogy mire kell odafigyelni a karakterek megformálásánál, és így tovább. Ez nagyjából olyasmi, mint a Képzőművészeti Egyetemre járóknak a modellrajzolás – ettől nem lesz ugyan művész az ember, de elsajátít bizonyos alapkészségeket, amelyek nélkül nem is lehet. Az effajta képzésnek Magyarországon nincsenek különösebb hagyományai, de most nem ez a lényeg. És még csak nem is az, hogy ehhez járul – vagy kellene, hogy járuljon – megfelelő irodalmi háttér: aki nem olvasott Homéroszt, Dantét, James Joyce-t stb. és nem tanulta meg, hogy miként értelmezze őket, az egyszerűen nem lesz képes azt a kódrendszert használva írni, amin keresztül az irodalom beleágyazódik a kultúrába. Stpehen King talán megengedheti magának, hogy ne végezze el a bölcsész kart, de egy szépirodalmi mű szerzője leginkább nem.
És végül persze fel szokott vetődni, hogy egy írónak ismernie kell a stilisztikát is, hogy ki tudja használni a benne rejlő lehetőségeket (és közben persze el tudja kerülni a buktatókat), és ezzel mintha vége is lenne a képzésnek, pedig ha arra gondolunk, hogy az irodalom per deifinitionem az emberről szól, akkor vajon miért nem fontos, hogy hogyan működik az ember, és mit mond róla a pszichológia?
Noam Chomsky szerint ugyan „könnyen elképzelhető, hogy... mindig is többet fogunk megtanulni az emberi életről és a személyiségről az irodalomból, mint a tudományos pszichológiából”, hiszen míg az előbbi inkább az egyedivel, az utóbbi az általánossal és tipikussal foglalkozik, de nagyjából olyan ez, mintha a festőnövendékeknek nem tanítanának anatómiát, mondván, hogy csak az számít, ami látszik, és csontvázak meg csupasz izmok nem szoktak az utcán szaladgálni. És bár a 19. század végének, sőt, még a 20. század közepének a pszichológiája sem volt alkalmas arra, hogy jól használható leírást adjon az emberi elme működéséről, mostanra ez a helyzet – többek között az evolúciós pszichológia megjelenésének köszönhetően – megváltozott. David Lodge angol író megfogalmazásával élve: az utóbbi időben „a tudatosság fontos tudományos témává vált, és ennek mélyre ható következményei vannak azokra a feltételezésekre nézve, melyeket a[z eddigi] vallásos, humanista és irodalmi tradíciók formáltak meg”.
Nem árt ezt is észben tartani, ha írni akarunk.
