Salinger halála kapcsán vetődött fel (ismételten) a kérdés, hogy ki tekinthető írónak, és ki nem. Igaz, ezúttal egy másik oldalról, mint ahonnét szokott.
Az ő esetében az a probléma, hogy élete második felében elzárkózott mindenféle publikálástól, és a Guardian könyvekkel foglalkozó blogjában ezzel kapcsolatban azt kérdezik, hogy ha egyszer egy „hagyományos” foglalkozást űzők esetében sem csodálkozunk, amennyiben valaki munkahelyet/ vagy szakmát változtat, akkor miért is lenne ez furcsa egy olyan ember esetében, aki egy ideig könyveket írt? Értsd: attól, hogy valamikor író volt, nem marad a haláláig automatikusan az.
De a kérdés ki is terjeszthető, és azon is érdemes eltűnődni, hogy ki számít(hat) írónak – ezt megválaszolni ugyanis korántsem olyan egyszerű, mint ahogyan szeretnénk. Egy fizikus, egy buszvezető vagy akár egy akár festőművész esetben könnyen eldönthető, hogy valaki az adott szakmához tartozik-e. Ugyanis ezek a foglalkozások mára intézményesültek, és aki fizikai kutatásokat végez, a tömegközlekedésben dolgozik vagy éppen kiállításokon vesz részt, az – nagyon ritka esetektől eltekintve – igazolni tudja, hogy megfelelő végzettsége van. Még a képzőművész is, ugyanis több, mint valószínű, hogy leginkább a Képzőművészetin vagy a MOMÉ-n végzett.
Nem így az író: bár például az USA-ban számos egyetemen tanítanak írást is, az „írói mesterség” mindeddig nem igazán intézményesült. Az egyik, kezdőknek szóló tanács szerint amíg nem jelent meg kötetünk, addig ne írónak, hanem írótanoncnak nevezzük magunkat, de a publikálás is csak szükséges, nem pedig elégséges kritérium. A mind elterjedtebbé váló magánkiadások miatt nem biztos, hogy különösebben sokat ér, ha az embernek van kötete. Thomas Kuhn a tudományos forradalmak szerkezetéről írva az 1960-as évek elején valami olyasmit állapított meg, hogy az számít tudósnak, akik a többi tudós is annak tart, és a mi területünkre alkalmazva ezt kiindulhatunk abból, hogy az írók rendszerint az egyik vagy másik szakmai tömörülés (mondjuk az Írószövetség vagy a Szépírók Társasága) tagjai. Persze lehetséges, hogy egy jó szerző valamiért nem lép be; és persze az is lehetséges, hogy egy dilettánst is felvesznek (erre én is tudnék példát mondani), de amennyiben formális kritériumokat keresünk, úgy még mindig ez a legbiztosabb.
Mármint ha úgy érezzük, hogy szükségünk van ilyesmire.
http://www.guardian.co.uk/books/booksblog/2010/feb/11/once-a-writer-always-a-writer
