2010. február 20., szombat

Plágium-generáció – és ami utána jön

Egy 17 éves német sikerszerzőről kiderült, hogy egész oldalakat emelt át másoktól minimális változtatásokkal és engedélykérés, az idézést tényének feltüntetése vagy a források megjelölése nélkül. A „nyomtatott kultúra” korszakának képviselői szerint ez egyszerűen plágium, Helene Hegemann viszont, akiről szó van, úgy gondolja, hogy mindössze átvétel történt, és innentől kezdve két okból is érdekes számunkra a dolog.
Egyfelől, mivel a jelek szerint felnőtt az első olyan generáció, amely számára már nem a hagyományos könyvalapú felfogás a meghatározó. Perzse maga a copyright sem valamiféle öröktől fogva létező szabály, hanem a nyomtatás elterjedtté válásával vált szükségessé a másolás (copy) jogának szabályozása is. Korábban, amikor legfeljebb lassan és nehézkesen lehetett egy művet reprodukálni, nem volt rá szükség. Tehát mondhatjuk ugyan, hogy a jelenlegi nyugati kultúra a szellemi tulajdon messzemenő tiszteletben tartásán alapul, amellett viszont igencsak nehéz lenne érvelni, hogy ez az egyetlen elképzelhető modell (mint ahogy a Hegemann-generáció már nem is ezt követi).
Másfelől ha egyetlen nemzedék elég volt ahhoz, hogy az addigi megközelítés érvényét veszítse, akkor hiba lenne azt képzelnünk, hogy a jövőben nem lesz elég legfeljebb egy-két évtized ahhoz, hogy a jelenlegi, az interneten elérhető tartalmak szabad felhasználásán alapuló hozzáállás is lecserélődjön, és innentől kezdve különböző forgatókönyvek képzelhetőek el.
Többek között egy olyan is, amelyben az internetes, illetve „értékes” tartalmat nagyon is eltérő módokon kezelik. Mivel a kiadó szabadon hozzáférhetővé tette, ezért néhány napja letöltöttem Adrian Johns The Nature of the Book című művét. Ehhez viszont egy olyan tartalomkezelő rendszert is telepítenem kellett, amely lehetetlenné (vagy ha lehetetlenné nem is, de irreálisan nehézzé) tenné a könyv továbbadását (de említhetnénk a Google Books-t is, amely szintén nagyon gondosan szabályozza, hogy mit és milyen mértékben tesz hozzáférhetővé, és mit nem).
Emellett elképzelhető az is, hogy az internetes tartalmak mind ugyanolyan zárttá válnak, mint most Adrian Johns könyve. Aböngészőket (meg úgy általában az egész internetet) annak idején a tudományos igények szem előtt tartásával fejlesztették ki, és így az információ hozzáférhetősége, megosztása, újrafelhasználhatósága volt az elsődleges cél. Viszont ugyanolyan egyszerűen, mint ahogyan annak idején beleépítettük a browserbe a „save as...” gombot, ki is lehet hagyni belőle, és ezzel meg néhány hasonló megoldással el lehetne érni azt is, hogy a böngészőnk tényleg csak böngészésre és on-line olvasásra legyen alkalmas, de letöltésre, másolásra meg hasonlókra már nem.
Azt persze ki tudja, hogy a fentebbi lehetőségek közül melyik fog megvalósulni. Vagy esetleg valami egészen más.
http://www.nytimes.com/2010/02/12/world/europe/12germany.html