Egy iroldami blog szerint az orosz szerzők a "legkeményebbek". Puskin és Lermontov egyaránt párbajban halt meg; Tolsztoj a Kaukázusban harcolt, Dosztojevszkijt halálra ítélték (majd pedig a halálos ítéletet szibériai kényszermunkára változtatták); Szolzsenyicin harcolt a II: Világháborúban, és megjárta a Gulágot... és így tovább. Ehhez képest Dickens, Wells, Walt Whitman és mások legfeljebb személyes tragédiákat éltek meg.
Másfelől viszont a 18. században amikor Voltaire panaszkodik, hogy megbotozták, akkor azt a választ kapja, hogy egy költő ne is számítsón jobb bánásmódra; Boswell pedig Dr. Johnson életőről írva többek között azt is megemlíti, hogy az 1730-as években 96 író halt meg: egy részükkel az éhség végzett, a nagyobbik részüket viszont agyonverték. Ugyanis, mondja Sükösd Mihály, „író... lényegesen több akadt – ez is az írói szabadság következménye -, mint ahányat a közönség el tudott tartani”, majd pedig azzal folytaja, hogy az 1700-as évek új írói „szó szerint „az életüket tették az irodalomra”.
http://www.guardian.co.uk/books/booksblog/2010/feb/09/russians-world-s-hardest-writers
